top of page

SMINKTETOVÁLÁS

ELŐKÉSZÜLETEK

Minden vendég számára személyre szabott sminktetoválást készítek.

A tetoválást egy beszélgetés előz meg, ahol megismerkedek a vendég személyiségével, stílusával, sminkelési szokásaival. Egy kicsit egymásra hangolódunk.


Ezt követően megtervezem a sminktetoválást, ceruzával megrajzolom a kívánt formát. A tervezés addig történik, amíg a vendég teljesen elégedett lesz a várható eredménnyel.

Majd következik a pigmentálás. Ha szükséges, közben érzéstelenítem a tetovált területet. A tetoválást követő minimum 30 nap múlva, de 90 napon belül kerül sor a korrekcióra. Igazából a sminktetoválás korrekció után mondható véglegesnek.

Garantálom neked, hogy minden eddigi tudásom és tapasztalatom felhasználásával készítem el sminktetoválásodat, ami tökéletesen illik arcodhoz, bőröd színéhez, egyéniségedhez. Egyik különleges képességem, hogy nagyon hamar Rád tudok hangolódni vagyis szavak nélkül is tudom mi az, amire vágysz. 

Látogass el hozzám, ha te is a természetesség híve vagy!

Sminktetoválás fajták:

Powder Brows / Púderes szemöldöktetoválás

A tetoválás élettartama egy-két év. Ennyi idő alatt halványodik el, kopik ki nyomtalanul. Nem lesz évek múltán egy nemkívánatos, elszíneződött szemöldöktetoválásod.

Az egyszínűre satírozott, vékony szemöldök már a múlté.

A „Powder”/ púder nem tömör satírt jelent. Lágy technika, amely finoman sminkelt, porozott hatást eredményez. Ez lehet karakteresebb és lehet finoman elkészített szemöldöktetoválás, a hatás mindenképpen természetes, definíciót adva szemöldökünknek. Akkor ajánlom, ha szereted mikor ki van emelve a szemöldököd, de írtózol a régi satírozott szemöldök tetoválástól.

Szemhéj tetoválás

  • Ha unod a mindennapos sminkelést, rajzolgatást

  • Ha szeretnéd a szemedet kihangsúlyozni 

  • Ha szeretnéd elkerülni, hogy a sminked elkenődjön

  • Esetleg szemüveges vagy és nehezen megy a sminkelés vagy mert nem is tudod, hogy sminkeld magad

A jelenlegi technikáknak, a kiváló minőségű pigmenteknek és a precíz, korszerű tetováló- gépnek köszönhetően a szemhéj tetoválásoknál olyan intenzív, fekete eredményt tudunk elérni gyógyultan, mint frissen tetoválva.
Itt is előtérbe került a természetes hatás. Nagy kedvenc lett, hiszen tetovált hatás nélkül emeli ki a szem szépségét. A legtöbben a fájdalomtól tartanak, de nálam ez az eljárás is szinte teljesen fájdalommentes, a kiváló érzéstelenítőnek és precíz finom gépemnek, kezemnek, technikának köszönhetően.  
Fontos: a műszempillákat minimum három nappal előtte el kell távolítani. Tartós szempilla festést két héttel előtte és utána is tilos végezni. A tetoválás minimális duzzanattal járhat. Tetoválás közben a vendég szeme csukva van.

Elkészítésének időtartama kb. 1,5 óra.

Ajaktetoválás

  • Ha vékony ajkaid vannak

  • Ha egyenetlen a száj széle

  • Ha színtelen, fakó a színe

  • Ha nem tetszik a szád formája

  • Ha mindig elkenődik a rúzs

Minden nő arra vágyik, hogy ajkai dúsak, formásak legyenek. Azt viszont tudnod kell, hogy tetoválással nem nagyobbítunk ajkat, viszont általa határozottabbá tehetjük ajkad kontúrját, ezáltal pedig teltebbnek fog hatni.

Az ajaktetoválás célja, hogy minimális korrigálással kiemeljük szád formáját, színt adjunk neki. A régi ajakkontúr száj már a múlté.
Fontos: ha herpeszre hajlamos vagy, a tetoválás előtt három nappal és utána is még három napig szedned kell a Telvirán gyógyszert (800mg, vényköteles).
(Ha herpeszed lesz tetoválás után, az befolyásolhatja az eredmény tökéletességét. Ha nem szeded vagy más dózisban szeded a gyógyszert és kijön a herpeszed, akkor garanciát nem tudok vállalni.)
Hogyan készül?
Az ajkat alaposan letisztítom, fertőtlenítem, ezután érzéstelenítem egy krém segítségével. Majd kezdődik az elő rajzolás. Miután a vendég jóváhagyta a berajzolt formát és megbeszéltük a színt, elkezdődik a tetoválás. Az eljárás alatt többször is érzéstelenítek. Az ajak tetoválás elkészítésének időtartama az előkészületekkel együtt 2,5-3 óra. A frissen készült ajaktetoválás erősebb színű pár napig. Előfordulhat duzzanat, de ez egy-két napon belül normalizálódik.

A gyógyulási idő 3-4 nap, a pigment beépülési ideje pedig 5-6 hét.

MI A KORREKCIÓ?
A tetoválások elkészülte után három hónapon belül ellenőrzöm a gyógyulás folyamatát, az esetleges pigmenthiányokat pótolom és megerősítem a tetoválást. Igazából a sminktetoválás, korrekció után mondható véglegesnek.

MI A FRISSÍTÉS?

A sminktetoválások idővel elhalványodnak, ezért ahhoz, hogy mindig szép legyen, a szín felfrissítése szükséges. Hogy mikor, ez függ a tetoválás technikájától a kiválasztott szintől, a vendég napozási szokásaitól, hormonális változásoktól. A természetes hatású szemöldök tetoválásoknál egy-másfél évenként szükséges.

bottom of page